ugyanitt értelmet nyert az egyik cikkben tett feltételezésem, miszerint Fábri igenis látta Balogh Béla filmjét. merthogy az akkor még megvolt.
itt is vannak a helyszínek:
iskola:
Nemecsek lakás:
grunddal szemben levő erkély:
kérdésekre a válasz: nem, nem fogom vízjel nélkül feltenni, sehova.
szép napot~
-------
valamint nem túl kellemes, de két dolgot meg kell osztanom:
az utóbbi időben több helyen is észrevettem, hogy forrásmegjelölés nélkül, egyszerűen lopnak az emberek. képet, infrmációt, amit egyértelműen én szedtem össze, mert senki másnak nem jutott eszébe napokig az adott médiumot böngészni, csak nekem. éppen ezért NEM FOGOK olyan dolgokat megosztani, amik nagyon bizalmasak, ergo nem írok naplót.
a másik dolog pedig az, hogy igen, bejön az oldalam a keresésben, remélem, a merengő, és egyéb, a pokol bugyraival egyenértékű szennyezett oldalak előtt. néhányan hangot is adnak annak, hogy én inkább Molnárt követem, sem pedig a ma igen népszerű "shipper" köröket, és igenis felszólalok azellen, ha a fiúkat szexualizálják mással és egymással.
ezeknek a shippereknek üzenem, hogy még mindig baromira nem érdekel a véleményük, és még mindig megrohadhatnak ott, ahol éppen vannak. nagyon remélem, hogy haláluk után egy akkora pofont kapnak az illetékes megkárosított irodalmi személyiségtől (akár többtől is egyszerre) hogy lefordulnak, egészen a pokolig. mindennek van határa.
csüssz.